Angol tea |
Az újkori gasztronómia legnagyobb és ma is élénken élő sztereotípiája, az angol tea meglehetősen későn született; Anglia az európai országok közül alighanem utolsóként ismerte meg a teát. A korabeli Anglia törékeny, a későbbi birodalomra még semmiben sem emlékeztető, az európai politikában nem különösebben jelentős szerepet játszó ország volt, mely I. Erzsébet királynő (1533- 1558-1603) uralkodását megelőzően a vallási és hatalmi játszmák káoszába süllyedt. Anglia a rend helyreállítása után rögtön létéért volt kénytelen küzdeni, de bátor hajóhada Sir Francis Drake vezérletével és nem kevés szerencsével legyőzte a roppant Spanyol Armadát, így mégis uralkodó maradhatott a nyugati tengereken (ez nagyjából az Atlanti-óceán északi harmadát jelentette), míg keleten a portugálok és a hollandok jutottak vezető szerephez. 1592-ben hat angol hajó várakozott az Azori szigetek partjainál az Afrikától Európába vezető út mentén, hogy az Újvilágból visszatérő hajókra vadásszon. Először egy portugál hajó, a Santa Cruz került útjukba, melynek kapitánya kínvallatásal való fenyegetés után elárulta, hogy több, nagyobb hajó érkezése is várható. Ezek közül az első, amit az angolok egy álló napi véres küzdelem után foglaltak el a Madre de Deus volt, amit aztán szeptember 7-én Dartmouth kikötőjébe vontattak. A hallgatólagosan, államilag is támogatott, hivatalosan elismert nemzetközi kalózkodás keretében foglyul ejtett – értsd elrabolt – hajó sokkal nagyobb volt, mint bármelyik addig angol kikötőben látott hajó, magasan a kikötőben álló hajók árbóca a és a kikötő partján sorakozó házak és raktárak fölé emelkedett. A Madre de Deus 1600 tonnás, 165 láb hosszú, a fedélzeten 47 láb széles, a szokásos angol hajóknál háromszor nagyobb tengerjáró szállítóhajó volt (angolul carrack, ebből a típusból fejlődtek ki a XVIII. Század nagy, áruszállításra és harcra egyaránt alkalmas vitorlásai, amivel kapcsolatosan egy értékes online dolgozatot itt találhatnak.) A kikötőben, ahol hetekig jártak a hajó csodájára kereskedők, hajósok, katonák, a hír hallatára csakhamar megjelent Őfelsége képviseletében Sir Walter Raleigh, hogy a kincstárnak járó részt lefoglalja és az engedély nélkül végzett tranzakciókért az árusokat és vevőiket is megbüntesse. A részére végzett első gyors becslés szerint a hajó és rakományának értéke elérhette a félmillió fontot, ami az akkori angol kincstár értékének a fele (!) volt, később a pontos nyilvántartásba vétel szerint 140,000 fontot ért, mindenesetre így is tíz teherhajó szállította a kincseket Londonba. A rakomány gazdagon díszített ládákba csomagolt ékszereket és gyöngyöt, arany és ezüst érméket, ámbrát, a létező legdrágább és legkifinomultabb anyagokat, selymet és drapériát, 425 tonna borsot, 45 tonna szegfűszeget, 35 tonna fahéjat, 3 tonna szerecsendiót és virágát, 2,5 tonna benjámin gyantát, 25 tonna a kármin alapanyagául szolgáló bíbortetűt, továbbá 15 tonna ébenfát tartalmazott. A hivatalos rekvirálás nem tartalmazhatta a legénység által „megőrzésre átvett” javakat. Egy cédrusládába zárva, finom kalikut szövetbe tekerve, mintha valamiféle drága ékszer lenne, egy 1590-ben Makaóban nyomtatott okmány is volt, ami értékes információkat tartalmazott a Kínával és Japánnal folytatott kereskedéssel kapcsolatos stratégiai tudnivalókról. |
Zsákmány |
Ez a mesés zsákmány nemcsak szenzációként szolgált, hanem első kézből adott információt az angliai kereskedőknek, miből maradhatnak ki. Az ígéretes üzlet reményében megszaporodott az önálló vállalkozások, kincskeresők száma, és több vállalkozó vásárolt hajókat és indított útnak expedíciókat a Kelet felfedezésére. Az expedíciókhoz királyi jóváhagyás kellett, de sokan fejvesztés terhe mellett, ennek híján indultak el, ami csak azért nem okozott később problémát, mert nem is tértek soha vissza. 1600 évének utolsó napján több, ezt megelőző korporatív próbálkozás után 215 lovag, üzletember és köztiszteletben álló úr, Erzsébet királyné kartájának felhatalmazása alapján „a nemzet és az emberek gyarapodása és növekedése, a törvényes kereskedelem és hajózás fejlesztése érdekében” létrehozta az East India Companyt. A karta pontos címe a Governor and Company of Merchants of London trading with the East Indies, (A kormányzó – vagyis őfelsége – és a londoni kereskedők társasága a kelet indiai kereskedelemért), de a köznapi beszédben csak John Company néven nevezték. A John Company részére a karta tizenöt éves időszakra monopóliumot garantált a Jóreménység fokától keletre és a Magellán szorostól nyugatra. Ez a gazdag kereskedők által igazgatott szervezet központi szerepet játszott a Brit Birodalom felemelkedésében. Az idők múltával egyre nagyobb befolyású szervezet egyre messzebb terjesztette ki hatalmát. Joga volt területeket lefoglalni, pénzt nyomtatni, hadsereget felállítani, Őfelsége nevében háborút kezdeményezni, és békét kötni. Hatalmánál fogva a John Company a világtörténelem legnagyobb hatású társaságává és monopóliumává vált, s ebben három árucikk járt az élen: a keleti textíliák, a selyem és a pamut, a fűszerek és a tea. Csupán hat héttel megalapítása után a Társaság megalakította első, öt hajóból és négyszáz emberből álló flottáját James Lancaster parancsnoksága alatt, aki portugálul is beszélt és járt már az Indiai-óceánon, és ahonnan hazafelé tartva 1594-ben minden útjába kerülő hajót kirabolt. 16 hónappal később a kapitány Bantamon, Jáva partjainál horgonyzott le és kezdett kereskedni a portugálok által sajátjuknak tekintett tengereken. Nagy mennyiségű árut szerez be egy helyi, idős királlyal folytatott tárgyalásai nyomán, és egy gyárat rendez be a szigeten; nem a mai értelemben vett termelőegységet, hanem kereskedelmi bázist, irodákkal, raktárakkal és lakónegyedekkel. Hazafelé tartva még zsákmányul ejti egy keleti kincsekkel megtömött portugál hajó rakományát, majd hazaérve meglepve tapasztalja, hogy London lakosságának 1/3-a elpusztult a pestisben, a trónra pedig I. Jakab lépett. A Társaság üzleti éve végén számadást végez, és eredménye meghaladja a befektetett tőke és az összköltségek 90 %-át (a Társaság 40,000 fontot költött öt hajó megvásárlására és felszerelésére, 6,860 angol fontot cserének szánt árukra 21,700-fontot pedig a keleti vásárlásokra). A Társaság tevékenysége kezdetben kizárólag a fűszerkereskedelemre koncentrált, tranzitállomásai pedig Indiában és a mai Indonéziában voltak. A fűszer mellett a Társaság korai éveiben még nagyobb jelentőséget nyert a puskapor előállításához szükséges, Indiából importált salétrom. |
I. Jakab levele egy ázsiai uralkodóhoz. A levelet a John Company 6. keleti útján szállították. – The British Library, Fathom |
Szűz fiúk társasága |
A kezdeti sikereken felbuzdulva a király több, újonnan alakult társaságot vont be újabb jogokkal a kereskedelembe, míg végül 1609-ben véglegesen – meghatározatlan időre – a Kelet Indiai Társaságot, a John Companyt ruházta fel a monopóliummal, azzal a megjegyzéssel, hogy a monopólium automatikusan érvényét veszti, amennyiben a Társaság három egymást követő évben veszteséget kényszerülne elkönyvelni.
|